A Hullámtörő Egyesület napjainkban:

A kulturális és esélyegyenlőségi programok szervezése mellett, 2009-ben egy új irányt vett egyesületünk tevékenysége.

A körülöttünk zajló események, és mindennapi tapasztalataink nyomán elhatároztuk, hogy érdekvédelmi feladatok felvállalásával bővítjük programjainkat. A pénzügyi válság nyomán sok, velünk kapcsolatban álló partnerünknél tapasztaltunk végzetesnek tűnő fejleményeket régebbi pénzügyi döntéseik következményeként. Meggyőződésünk, hogy a lakosság körében nagymértékű pénzügyi ismeret- és információ hiány, eleve esélytelenné teszi őket a pénzügyi szolgáltatókkal szemben.

Első lépésként aktivistáinkkal összegyűjtöttünk megtörtént problémássá vált fogyasztói eseteket. Majd szakemberekkel konzultálva megpróbáltuk tipizálni az alapproblémákat. Ez alapján fölállítottuk azokat a témákat, amelyek ismerete nélkül hibás lépéseket vétenek a háztartások, de azok megszerzése nem kézenfekvő. Ebből vált világossá, hogy melyek azok a területek ahol segítségre, érdekvédelemre és ismeretterjesztésre van szüksége a lakosságnak.

Készítettünk egy kérdőívet, melynek célja a fenitek alapján, az emberek pénzügyi tájékozottságának felmérése. Ugyanakkor az is cél volt, hogy a kérdések nyomán szembesítsük a válaszolókat pénzügyi tudatosságuk szintjével.

A kérdések nyomán előjött konkrét problémák orvoslására többször sikerült jogi és szakmai segítséget megszerveznünk.

Az eredményeket felhasználva készítettünk elő ismeretterjesztő anyagokat, írásos és előadható formában, és kezdtünk hozzá megtartandó fórumok és szemináriumok megtervezéséhez.


...és régebben:

  • Esélyegyenlőséget elősegítő programok, rendezvények szervezése.
  • Rendszeres esélyegyenlőségi, preventív tanácsadások Debrecenben és Monostorpályiban.
  • Előkészítési és szervezési munkák több fesztiválon
  • 2006. eleje óta együttműködünk a határ menti találkozók szervezésében és lebonyolításában.
  • A Hullámtörő Egyesület és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség közösen dolgozott a társadalmi szervezetek programjainak népszerűsítése, megismertetése.
  • Esélyegyenlőséget elősegítő programok szervezése az Animo Egyesülettel közösen.
  • Közös kulturális programok az Együtt Debrecenért Egyesülettel (Áthallás Fesztivál, Tar-túra). Az Áthallás rendezvénysorozat keretében kulturális és ifjúsági programokat szerveztünk.
  • Együttműködtünk ifjúsági és kulturális programokat szervezésében 2008-ban, a Mikepércs Református Templomáért és Ifjúságáért Alapítvánnyal